Ami csak az enyém a HITEM, az ÁLMOM a VÁGYAM és a „TITOK”.

Kincsem

Bárhol,bármikor, örökké mindig csak a tiéd , ha kell, egy élet, akkor is várok rád   a döntés  csak a tiéd, a sorsom nem tudom  de  akarlak, szeretném ha ölelnél nem tudok lemondani  Rólad.

Kinyitottál.
- én a kincsem mind neked adtam -
az a gyöngy a szívem volt,
a tiéd lett, csak én - belehaltam.
/..../

A tegnapokkal fogy az élet,

a holnapokkal egyre nő,

S szemedben mégis mindörökké,

A mának arca tűn elő.

Ezért ha illan ez az év is,

S múltba szállva szétomol,

Lelkedben ott a kincs örökre,

Amely valaha benne volt.

Én

Szeretnék szállni mint a madár, szabadon repülni, fel az égbe , bele a fénybe ahol a lelkek  egymást körbeölelve boldogan táncolnak a végtelenben.

Ember  vagyok  tele hittel, félelemmel, többre vágyom keresem az utat , a célt. Szeretet adok, kinek , miért ?  Nem akarják látni, észrevenni. Magányos vagyok.

Tanuljatok szeretni önzetlenül, elfogadni minden élőlényt. Eljön az a nap mikor meglátod mindenki rád mosolyog. Pillangók szállnak rád, madarak repülnek  feléd, emberek néznek az arcodba, ........ 

“Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,
Hanem amivé válok, amikor velem vagy.

Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,
De azért is, amit velem teszel.

Szeretlek, mert többet tettél bármely krédónál:
Tetted, hogy jól érezzem magam; és jobban
Bármily végzetnél, tetted, hogy éljek boldogan.

Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,
Szavak nélkül, jelek nélkül.

A lényed volt az, mely ezt művelte.
S talán épp ebben áll a barátság.”

            Részlet 

Paulo Coelho: Tizenegy perc

Ő egy férfi. És művész: kötelessége tudni, hogy az ember legfőbb célja

megérteni az igazi szerelmet. A szerelem nem a másik emberben van,

hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy

fölébreszthessük, szükségünk van a másikra. Az életnek csak akkor

van értelme, ha van kivel megosztani az érzéseinket.

A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk

valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd

játszani. De ami előtte volt - a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé

lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen,

tiszta vágy.

Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő

beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át,

és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb.

Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják az eseményeket

meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis

bekövetkezik, hogy az igazi mindig megtalálja a módját, hogy

megmutatkozzon. És amikor elérkezik a pillanat,

nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek

el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden

egyes pillanat fontosságával.

legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással,

amikor a testek még nem is látták egymást.

Ezek a találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen

határhoz érünk: a lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülethessen. A

találkozások megvárnak, de a legtöbbször éppen mi nem hagyjuk,

hogy valóra váljanak. De ha végképp el vagyunk keseredve, ha már

nincs mit veszítenünk - vagy ha éppen ellenkezőleg: imádjuk az életet